Néha egy arcmasszázs kész felüdülést biztosít a számunkra. Egy hosszú nap után mi sem esik jobban, mint egy természetes olajjal történő gyengéd arcmasszázs, illetve az ezt követő arcjóga. Nézzük az utóbbit, miként érdemes elkezdni.

Arcjóga 5 lépésben

Az arcjógával – avagy arcunk tornáztatásával – feszesíthetjük és élettel telíthetjük meg arcunkat, az ajkak és a szemkörnyék területeit. Elsőre biztosan egy picit furcsa lesz az élmény, de ha még pluszban nevetéssel is párosul a szeánsz, az vidám és játékos módon felerősítheti az arcjóga jótékony hatását.

  • Mint minden edzésnél, itt is fontos a fokozatos előkészítés. Határozottan fújjuk ki a levegőt a szánkon keresztül, így az izmok el tudnak lazulni. Ezután húzzuk mosolyra az ajkainkat, majd engedjük lazára.
  • A vállakat lent tartva, ellazított nyakkal emeljük fel állunkat a plafon felé, majd maradjunk ebben a pózban és csücsörítsünk, a végén pedig nyújtsuk ki a nyelvünket. Ezáltal megfeszülnek az izmok és a toka-áll részt nyújtjuk és edzük.
  • A sok nevetés és mosoly az ajkak vonalában apró ráncokat eredményezhet, így ezeket is érdemes karbantartani. Ehhez a nyelvünkkel, a szánkon belül végezzünk körkörös mozdulatokat, a nyelvet nekifeszítve a szájzugban, az ajkaink bőrének (mintha csak a fogainkat tisztogatnánk).
  • Következő lépésben az ajkunkkal csücsörítsünk oly módon, mintha keresnénk az arcunkon a pirosító felviteléhez szükséges arccsont vonalát. Az összecsücsörített ajkakat húzzuk az egyik, majd a másik oldalra kb. 10-10 mp-ként váltogatva.
  • Záró arcpózként egy mókás figura érkezik: a vállakat engedjük le, állunkat pedig közelítsük mellkasunk felé. Eközben ajkainkat nyissuk teljesen kerek formára, szemeinkkel pedig nézzünk a plafon felé. Kb. 3-4 mp-ig tartsuk a pózt, ezáltal az ajak menti és a szemkörnyéki apró ráncok is megnyúlnak.

A gyakorlatokat kezdetben napi egyszer érdemes elvégezni, hogy ne erőltessük meg az arcot és ne nyúljon meg túlzott mértékben az arcbőr.

Ha vannak ásványi arcmasszírozó görgőink, őket is érdemes bevetni és így bemasszírozni a természetes ápoló olajat az arc ellazítása és a tökéletes hatás érdekében. Használat után alaposan tisztítsuk meg.

Milyen olajat ajánlunk a teljes testi-lelki feltöltődés érdekében?

Nekünk a Nuxe Huile Prodigieuse® Florale fényűző száraz olaja vált be, mind illatát, mind hatását tekintve, amely a virágok érzéki illatába burkolja viselőjét – ezáltal biztosítja a tökéletes ellazulást. 7 értékes és természetes olajat tartalmaz, amely tökéletes ápolást biztosít az arcnak, a testnek és a hajnak egyaránt. Az illatjegyekben fellelhetőek a magnólia, a narancsfavirág, a fehér pézsma és a citrus akkordjai, a keserűnarancs esszenciájával. A hét olaj név szerint: japán kamélia olaj, borágóolaj, mogyoróolaj, édesmandula olaj, kaméliaolaj, argánolaj, makadámia olaj.

Édes, virágos illata mellett a természetes száraz olaj selymessé, hidratálttá varázsolja a bőrt és a hajat egyaránt, szépítő és öregedésgátló hatású, gyorsan felszívódó és nem hagy maga után zsíros érzetet.

Alkalmazását tekintve felvihetjük az arcbőrre és a testre, napi egy alkalommal, körkörös mozdulatokkal gyengéden bemasszírozva. A haj ápolásához néhány csepp olajat a haj hosszán kenjünk végig, ezáltal a szálló hajszálak is lesimíthatóak. Ha intenzívebb hatást szeretnénk elérni, akkor heti 1-2 alkalommal vigyük fel hajpakolásként az olajat. Ha néhány cseppet adagolunk a fürdővizünkhöz, azzal megelőzhetjük bőrünk kiszáradását és egyben kellemes atmoszférát teremthetünk a fürdőszobában.

Fotók: Nuxe; nyitókép: pexels.com; masszírozó görgők: saját